donaLida

https://youtu.be/iJYMiLi5rzE

Lásko,

to člověk čeká pokorný jak dítě,

 až mu tě život nadělí

Když tě pak potká — nevidí tě

A tím jste spolu skončili

Ty utečeš mu jako koník,

který se nikdy nevrací,

 kterého víckrát nedohoní,

 přestože byl jen houpací.

TÁVOLBÁN

Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.

Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.

Mint ölelt át reszkető karával!
Mint marasztott esdeklő szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.

Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendő tündérkert gyanánt áll;
S csak midőn a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.

Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.

...Szép hazámba ismerősök mennek;
Jó anyámnak tőlök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse – –
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szive szegénynek!

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Erik a gabona, melegek a gabon

Il passero solitario

Tu nella torre avita, 
passero solitario, 
tenti la tua tastiera, 
come nel santuario 
monaca prigioniera 
l'organo, a fior di dita; 

che pallida, fugace, 
stupì tre note, chiuse 
nell'organo, tre sole, 
in un istante effuse, 
tre come tre parole 
ch'ella ha sepolte, in pace. 

Da un ermo santuario 
che sa di morto incenso 
nelle grandi arche vuote, 
di tra un silenzio immenso 
mandi le tue tre note, 
spirito solitario.